Kirándulás 3.napja

2012.10.07 09:48

Az utolsó nap nemcsak az idő, hanem a mi kedvünk is szomorkás volt egy kicsit. Nemsokára haza kell mennünk:(

Reggeli után a Református templomban előadtuk az Október 6.-i vértanúk emlékére készített műsorunkat. A templomban lehetőségünk  adódott  több kisgyerek keresztelőjén részt venni. Olyan megható volt látni, hogy a határon túl élő embereknek mennyire fontos a a magyar nyelv, a magyar kúltúra megőrzése.

A műsor után megebédeltünk, majd a temetőben megnéztük a II. VH emlékművet, és Katon Mihály lelkész sírját. A lelkésznek komoly földrajzi kutatásai  és munkái jellentek meg, világhírűvé azért nem vált, mert nem volt hajlandó csak magyar nyelven publikálni műveit.

A búcsúzás után elindultunk Magyország irányába. A komáromi oldalon azonban nem tudtunk úgy hazajönni, hogy a Monostori Erődöt fel ne keressük. Azt gondoltuk, ha már Komárnoban nem volt lehetőségünk bejutni a várba, legalább itt adózzunk a szabadságharc hősseinek azzal, hogy megismerjük és bejárjuk az erődrenszer eme tagját.

Felejthetetlen volt!

A blogban a gyerekek több bejegyzést írtak a napról.